Minden ember fejében él egy kép, amikor meghallja a gyógytorna szót. Ez a kép kinek pozitív, kinek negatív, kinek semleges. A legtöbb ember leginkább torna feladatok végzésével, és izomerősítéssel kapcsolja össze. Azonban a gyógytorna, modernebb kifejezéssel fizioterápia, ennél jóval több. Az elmúlt 100 évben számos módszer és megközelítés látott napvilágot. Az orvosi nézőponttal ellentétben, helyesebben inkább kiegészítve, más megvilágításból nézi a dolgokat, mégis betartva az alapvető törvényszerűségeit.

Csak úgy, mint az orvosok,  a gyógytornászok is szakosodni szoktak. Megtalálhatóak  például mozgásszervi betegek ellátásában, mind járó- és fekvőbetegek esetén. Nem ritka, hogy mozgásszervi vonalon is egy-egy problémakörre szakosodnak (pl. gerincferdülés, sportsérülések, derékfájdalom stb.). Ezen kívül számos területet érint még a szakma, vannak akik specializálódtak kardiológiai rehabilitációra, tüdőbetegek rehabilitációjára, neurológiai betegek (pl. sztrók, parkinzon kór) ellátására, de vannak például sportban dolgozó kollégák is.

Egy jól felkészült szakember képes önállóan is megvizsgálni az adott pácienst, ezzel felállítva egy funkcionális/fizioterápiás diagnózist. Ezen kívül különböző kezelési módszereket is felhasználva, beleértve akár a kézzel történő műfogásokat is, úgynevezett manuálterápiát, célzott terápiát tud nyújtani a pácienseknek. Fontos kihangsúlyozni, hogy felsőfokú egészségügyi végzettségről van szó, így egy gyógytornász tisztában van az anatómia, élettan, biomechanika, és a klinikai betegségek természetével és lefolyásával, ezen kívül pedig sajátos módszereivel, gondolkodásával, rálátásával, és kezelési technikáival célzott és hatékony ellátást tud nyújtani a pácienseknek egy adott panaszra. Így tehát bátran kijelenthetjük, hogy az általános közhiedelemmel ellentétben, többről van szó, mint véletlenszerűnek tűnő tornagyakorlatok együtteséről.